Otthont építesz... gyűjtesz rá, megveszed az építőanyagokat, mestereket keresel, terveztetsz, tervezel, szervezel, és végül felépül. Életed legnagyobb vállalkozása. Amire annyit készültél, amiről annyit álmodoztál. És mégsem otthont építettél. Csak házat. Mert az otthont nem a házban találod meg. Nem a falak között, nem a tető alatt. Valahol egészen másutt. A Másik lelkében. Ő lesz házadban az igazi otthon.
Egy ember olyankor is egyedül lehet, amikor sokan szeretik, ha senki sincs, akinek ő a legkedvesebb.
Vannak dolgok, amiket nem lehet kettévágni. Nem lehet félig szeretni valakit. Nem lehet félig elárulni, nem lehet félig hazudni.
Ennyi volt. Elmentem, és ha nem hiszed el, csak számold a napokat, amikor már nem vagyok itt. Amikor nem csöng a telefon, mindig én leszek az, aki nem hív.
Ha kéred, jön. Ha akarod, megérkezik, bekopogtat és segít. Kérni és elfogadni, szeretni és nyitottnak lenni - fontos.
Még mindig van olyan, hogy valaki jön, és egy olyan részedet mozdítja meg, aminek a létezéséről eddig nem is tudtál. Felkavar, összezavar, teljesen megbénít. Aztán meg van, amikor ehhez az társul, hogy még véletlenül sem a tökéletes időzítésben érkezik. Akkor aztán jön a zavar, ami gyengít, ugyanakkor talán megtanít arra, hogy még mindig örülni kell, ha azt a valamit akár pár órára is, de átélted. Hiszen erre vágyunk mindannyian.
Aki üvegházban él, ne dobálózzon kövekkel!
Az élet annak sohasem lesz katasztrófa, aki tesz azért, amire vágyik, ahelyett, hogy másokon előre mászva, érdekbarátságokon keresztül érné el a vágyait - helyette saját erőből, maga valósítja meg azokat, megtapasztalva a saját erejét. Hisz abban, hogy van miért menni, és bár néha nem látja a célt, kitart, mert tudja, hogy valami vár rá.
Bármi történjék is, kitartok elhatározásom mellett, mindig a saját utamon járok és elfojtom könnyeimet. Csak legalább annyit szeretnék elérni, hogy bátorítson valaki azok közül, akiket szeretek.
Mi lesz ezzel a leánnyal? Ez nem az a könnyelmű teremtés, akit ma vágyaidnak feláldozol, s ha holnapután meguntad, nagylelkűen megjutalmazod, s ő keres magának másutt vigasztalást. (...) Ez a leány nem közönséges lélek; nem játszhatol vele kényed szerint. Ez magának foglalja a lelkedet, s neked adja az egész lelkét; hogy felelsz meg róla? - Hogy hozod ki őt azon balsorsból, melybe beleviszed?
Azzal, hogy havazik, Isten szólítja fel az embereket, lazítsanak egy kicsit, maradjanak egy napig ágyban és pihenjenek.
Ha az álmok gyökeret vernek a szívünkben, és alkotó módon használjuk környezetünk tárgyait, minden lehetséges.
A szerelem nem bűn, (...)! A probléma gyökere inkább abban rejlik, hogy olyasvalakibe szerettél bele, aki finoman szólva, nem az Ég kegyeltje...
Ha összeakadok valakivel, aki levesz a lábamról, nem hiszem, hogy ellenállnék neki, de ehhez tényleg különlegesnek kell lennie.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése