Állandó remény - 2. fejezet

Annyira utálom ezt az évszakot. Persze imádom a telet, meg már december van, nemsokára Karácsony, bár az még odébb – de inkább bentről nézem ha tehetem.
A reggeli frissen hullott szűzhó is csak addig jó ameddig nem lesz belőle sár és latyak. De mostmár csak az van. 6os buszra felszállva pontban 7:09 perckor volt helyem, zenét hallgattam. Elmentem a boltba venni reggelit, és a sarkon várt Jenny. Együtt mentünk be az iskolába. Ma nem volt semmi érdekes, csupán irodalmon kaptuk meg, hogy írjunk egy 2 A/4 oldalas szöveget (bármi lehet, novella, vázlat, mély gondolatok..) a tél és az ünnepek szépségéről. Kemény feladat lesz úgy érzem…Rögtön eszembe jutott, hogy most lesz az első Karácsony mikor nem együtt, hanem ketten anyával ünnepelünk. szünetekben pakolásztam a szekrényemben, majd egy üres lapot találtam amin egy hatalmas nagy X szerepelt. Nem értettem, hogy kerülhetett ide, mert biztos, hogy nem én raktam be. Ezen gondolkoztam egész nap, de semmilyen választ nem kaptam. Furcsa egy nap volt, ugyanis Nikiék egy rossz szót nem szóltak hozzám, de Bogi furcsán nézett rám mindig, mintha valamit jelezni akart volna. Persze azonnal levágtam, hogy valamit szeretne mondani, és ebédszünetben direkt mögé  álltam be a kajáldánál a sorba, és halkan, feltűnésmentesen súgtam a fülébe azt, hogy: fél4kor, a lány wc-ben.
Ott voltam, fél4kor, a lány wc-ben. Az iskola ekkor már pangott, csak 1-2 rohangáló diákot láttam, de ők is már a kijáratot támadták be. Becsapódott az ajtó, megjött Bogi. Nem is hagyott szóhoz, már bele is kezdett:
- Figyelj! Halgass végig, ne szólj bele. Niki bosszút akar állni rajtad, és muszájnak érzem, hogy felkészítselek rá, ugyanis már egy kész haditerve van ellened! – habogta.
Elkerekedett szemmel figyeltem minden egyes szavát, és engedtem, hogy folytassa.
-Amint befejeztük ezt a beszélgetést, pakolj ki mindent a szekrényedből, ne hagyj benne semmit, mert reggel tele fogja tölteni vízzel, és valami csípős cuccot is bele akar csepegtetni. Tehát reggel azonnal az igazgatóiba menj, majd ők segítenek. A többit még nem tudom, de ígérem, hogy mindent elmondok, majd leírom egy lapra és a padodra fogom rakni, ha nem látja. Ennyi, szia! – nem hagyott alkalmat, hogy szóhoz jussak, esetleg reagáljak valamit, már ki is rohant és eltűnt.

 
Magamban elözönlöttek a gondolataim, most mit tegyek? Higgyek neki? Lehet, csak átver? De Bogi nem ilyen, én tudom, hogy ő egy rendes lány, nem hazudna nekem. Ahogy mentem ki az iskolából, már tárcsáztam is Tomit, aki ismét kinyomott, a nagy történésekbe el is felejtettem, hogy „nem vagyunk jóba”. Erre küldtem neki egy: s.o . s. üzenetet, fél óra múlva mire hazaértem, ő a kapunkban volt.
- szia! – köszöntem, kissé elmosolyodva.
Ő csak bólintott, aztán bementünk, egyenesen fel a szobámba. Elmeséltem neki azt, mennyire sajnálom a Márkos dolgot, hogy csak úgy leléptem, hogy mi volt ma az iskolában, Bogit, Niki bosszúját, és mindent, ami bennem volt.
Láttam rajta, hogy érdekli, teljesen átérzi, és mire kicsit célozva néztem rá, hogy befejeztem, ő csak átölelt.
Rettentően jól esett, sőt, annál is jobban.  Végre reagált:
-Figyelj, Alexa (ja igen, így hívnak engem), nem haragszok rád, hiszen ezen felesleges lenne vitatkoznunk. A Nikis dologból annyit tudok, amennyit Márk említett, miszerint bosszút szervez. Márk teljesen kiakadt, hogyha megpróbál valamit tenni ami neked káros, végleg elfelejtheti őt. Niki viszont nem hisz neki, de tudom, hogy Márk komolyan gondolja.
Ismét előjött az érzés, mikor a szívem a torkomba volt…Tehát gondol rám, érdekli mivan velem.Vagy csak megint túldramatizálom, és tényleg csak Niki hülyeségét akarja meggátolni? Nem tudom,de egyszerűen nem tudtam semmit sem mondani Tominak.
-Most mennem kell, holnap találkozunk az iskolában, edzés lesz, ha gondolod, Jennyvel bejöhettek megnézni. 

A hétfői nap…..

Reggel felkészülten, kicsit izgatottan, frusztrálva elindultam az iskolába. A busz nem a szokásos volt, és kicsit késett is, ezért Jenny a szokásosnál többet várt rám. Elmeséltem neki a dolgokat, reggel ahogy beléptünk az iskolába, Tiffany volt az ajtóban, valakivel telefonált és furcsa szavakat használt, mint a: a, madár, berepült, a, kalitkába, akció, indul, x, ismétlem, a madár……Gondolom túlgondolta a  „feladatkörét”. Aztán felmentünk a lépcsőn, nem a szokásos „jobbra a szekrényhez” menéssel. Visszanéztem, és láttam Tiffany arcán a meglepődöttséget, és enyhe csalódást. Kopogtam az igazgatóiba.
-Jóreggelt Igazgató Úr, tudomásom van arról, hogy egy rosszakaróm telerakta vízzel a szekrényemet, és szeretném, ha valamit tenne ez ellen.
Igazgató úr felvonta a szemöldökét, és annyit mondott:
-Induljunk.
Lefelé menet már nem volt ott Tiffany, csatlakozott hozzánk az iskola ezermestere, és felkészülten kinyitotta a szekrényt. Igen, tényleg az volt, mint amit Bogi mondott el nekem. Tényleg kiömlött a víz, tényleg csípős volt, tényleg úgy volt. És ha mindez rám jön, én ott „süllyedek” el - Kis iróniával.. Első óra alatt lerendeztük ezt az egész dolgot, mindent visszaraktam a szekrényembe, és megkaptam azt is, hogy ránéznek majd a szekrényemre. – kis gúnnyal, persze.
Még visszakísért engem az Igazgató Úr órára, és beszélt a Tanárral gondolom arról, hogy ne írjon be hiányzónak. Miközben mentem a helyemre, Nikiék „mi se történt volna” fejjel néztek maguk elé, Bogi nézett csak rám, és egy félő mosollyal rámnézett. Ezt én viszonyoztam, afféle: köszönömmel.
Második óra már nem volt olyan egyszerű, fiúk és lányok külön vannak bontva tesin, ők általában elfoglalják magukat focival, vagy floorball-al, mi meg köröket futunk, és kézizünk. Egyik sem az erősségem, de a hideg és a hó miatt ma bent voltunk. De inkább lettünk volna kint, mert ami következett….Kötélmászás. Általános iskola óta az ellenségeim közé tartozik a kötélmászás, mióta 4.ben leestem,azóta folyamatos kiröhögéseket kapok, senki nem érti meg a félelmemet. Nikiék persze élsportolónak hiszik magukat, 1perc 09 másodperc a rekordja Reginának, aztán 1perc 20 másodperc Nikinek, Tiffany és Bogi idejét nem tudom, mert ők ma „alhasi görcs”-re panaszkodva felmentettek voltak. Bárcsak hamarabb eszembejutott volna ez a „kiváltság”. Én persze vagy 2 percig győzködtem a Tanárt, hogy had’ ne kelljen felmásznom. 1-est kaptam,de legalább elkerültem a nevetést. Na igen, ez miatt is az átlagom 4,9. A töri hamar elment, kaptunk pár kisérettségi feladatsort, azokkal mindenki elfoglalta magát. Ez az egyik kedvenc tantárgyam, úgyhogy előkaptam Kerstin Gier: smaragdzöld triológiát, és olvastam. Matekon folytattuk a gyök-ös feladatokat, senki nem unatkozott. Az iskola kapujában Tomi beszélgetett Márkkal, és amikor Tomi meglátott, egyből lepacsizott Márkkal, aki már ment is. Így indultunk el ketten az étterembe, miközben beszélgettünk.
-És, milyen napod volt? – kérdezte tőlem.
Elmeséltem neki mindent, a tesis részt,és a többit, persze a reggeli szekrényes dologgal kezdtem.
-Értem, örülök, hogy nem volt semmilyen komoly probléma.
Van valami baj? –érdeklődtem.
-Á, semmi komoly.
Ami nyilván azt jelentette,hogy van valami, ezért nem hagytam békén.
Na, mondd már! – kérleltem. – ebben a pillanatban megállt, és a szemembe nézett.
-Tudod, már régóta elakartam mondani, hogy mennyire fontos vagy nekem.
(??) –kérdőn néztem rá.
-És, azt is tudom, hogy legjobb barátok vagyunk. De muszáj elmondanom, és…remélem, nem sértődsz meg, nem bántalak meg, de tényleg már nem tudom magamban tartani…Már olyan rég óta akarom ezt neked elmondani, hogy az hihetetlen…-folytatta

Az arcom körülbelül egy élőhalott-éra hasonlított, de még mindig nem szólaltam meg.
..Tehát, csak annyit akartam mondani…-és ekkor elröhögte magát- hogy szeretlek. Még mindig te vagy a legjobb barátom.
Te hülye! – jött ki belőlem. Tudod mennyire beparáztam? – nevettem fel.
Vettem észre..bocsi, de ez kellett! – vágott vissza. Egyébkéént…-tette hozzá- Márk ma beszélt rólad.
(??) Most megint viccelsz? – kérdeztem tőle kissé viccelődő hanggal.
Nem. – mondta teljes komolysággal. Kérdezte, hogy: Te most akkor jóban vagy Bellával? Aztán felvilágosítottam, hogy Alexának hívnak, és elmondtam a fontos dolgokat rólad. És azt mondta, szimpatikus vagy neki.
Elárasztott a boldogság…Egyrészt azért, mert végre tudja a rendes nevem, másrészt pedig.. szimpatikusnak tart !!! Milliónyi boldogság töltött el, és azt sem tudtam, hogy mit reagáljak.
-Azért, azt tudnod kell, hogy Niki még mindig szereti őt, ő pedig néha még én sem tudom mit érez iránta. De te, nagy hatást gyakorolsz rá! És mivel mindketten legjobb barátaim vagytok, fontosnak éreztem, hogy elmondjam ezt neked.
Annyira örülök ennek! – Mondtam vigyorogva. – De most mit csináljak?
-semmit. Mintha nemtudnál semmit! Hétvégén házibuli lesz az egyik haveromnál, ahol ő is, és én is ott leszünk. Eljöhetnél!
ÚÚÚÚ, az annyira jó lenne! – már épp beleéltem volna magam, mikor eszembe jutott valami. – De ahj! Apánál leszek hétvégén. Valamit ki kell találnom..Beszélek anyával!
Én bementem az étterembe, ő pedig ment haza. Rögtön beköszöntem:
-Hellóóó! – mondtam hangosan. Egy hang jött hátulról, csak ennyit hallottam:
-Mindjáá-ááááááááááááá……*durr*
-Mi történt?? – Egyből a raktárba futottam, és nagyon megijedtem, de mire beértem a raktárba, felnevettem:  Anya!
-Hoppá – nevette el magát. - Még jó, hogy a dobozokra estem!
Felsegítettem, majd felmentünk az irodába, ami már szinte a második otthonom.
-Milyen napod volt? – kérdezte.
-Elég jó… - majd fejtettem ki ugyanazzal, amit Tominak is elmeséltem. – Ja, és Tomi kísért el az étteremig, miközben elhívott egy házibuliba, ami hétvégén lesz.
Anya kérdőn felnézett, és felhúzta az egyik szemöldökét:
-Hétvégén nem Apádhoz mész? Egyébként meg nem tartom jó ötletnek, hogy 15 éves létedre házibuliba menj!
-DE ANYAAAAA! – fakadtam ki, pedig valami jobb választ akartam adni.
-Téma lezárva!
-Nem! Nem és nem! Közel vagyok a 16. éves koromhoz, és igazán elengedhetnél egy olyan buliba, ahol ott lesz Tomi, akiben 102% százalékban megbízok, te is megbízol. Vele lennék végig! A buli péntek este lesz, és Jenny is jönne. Szombat délután pedig átmennék apához, és vasárnap haza, aztán ígérem tanulok! – Végre rendesen tudtam reagálni.
-Ezt majd még megbeszéljük, most mennem kell. Otthon találkozunk! – majd kiment.
Én egyből a telefonomhoz nyúltam, és hívtam Jenny-t.
-szia! –szólt bele a telefonba.
-szia! tudunk találkozni?
-Hát, most épp készülök holnapra, de ha gondolod átugrok!
-Itt vagyok az irodában, áttudnál jönni? – kérdeztem.
-Mi lenne ha a 6os busszal jönnél, és találkoznánk a reggeli találkozónknál?
-15 perc múlva ott vagyok. Puszi! – tettem le.

Már öltöztem is, és rohantam ki az étteremből egy: -szia anyaaaa, elmentem, otthon találkozunk! – kijelentéssel. Ő valamit még utánam szólt, de már nem hallottam.

Vártam a 6-os buszra, miközben az út túloldalán megpillantottam Márkot. Mit sem törődve vele, nézelődtem tovább, mire egyre csak közelebb jött, ő is a buszmegálló felé tartott.
Előkaptam a telefonomat, mintha valami nagyon érdekes történt volna, pedig csak a menüt lapozgattam. Egyszer csak mellém állt, kivette a fülhallgatóját a füléből, és rámköszönt.
szia! – mosolygott.
Őőő, szia – köszöntem vissza kissé zavartan.
Milyen fura, hogy nem egymásnak nekiesve találkozunk – viccelődött.
Ha-ha! – mondtam kissé gúnyosan.
Ebben a pillanatban befutott a buszunk, és mivel én bérletes vagyok, előbb leültem. Néztem, míg jegyet vesz és teljesen elkalandoztam, hogy lehet ennyire elképesztően helyes, és számomra mennyire elérhetetlen. Az elkalandozásomat ez a mondata változtatta meg:
-Leülhetek melléd? – nézett rám mosolyogva.
*Kérlek maradj is itt örökre! – mondtam magamban*
Már épp készültem elővenni a fülhallgatómat, amikor elkezdett kérdezgetni. És ez a fél óra buszozás mintha 1 perc alatt lezajlott volna, hirtelen belementünk minden témába és annyira megnyílt előttem hogy azt sem tudtam mi történik. És megkérdezte, hogy megyek-e Tomival a buliba…Bólogattam, de még igazából kérdéses, nagyon!

Leszálltam a szokásos helyen,  Jenny már várt rám, és kérdőn nézett, ugyanis úgy vigyorogtam, mint a tejbetök. Visszanéztem, hátha látom még Márkot, de már nyomát sem lehetett látni.
Ez mi volt? – kérdezte azonnal.
Nagyba elmeséltem neki mindent, és láttam, örül neki, hogy beszéltünk, ugyanakkor azt is láttam hogy valami nyomasztja. Rákérdeztem, de azt mondta hagyjuk – és ha Jenny azt mondja hagyjuk, akkor tényleg hagyni kell. Témát váltottam:
-Péntek este buli Tomi egyik haverjánál, ugye eljössz?
-szerintem igen, ha elengednek – válaszolta. De ugye tudod, hogy Niki is ott lesz?
Hát persze, neki mindenhol ott kell lennie..Ezt nem hiszem el!
-Igen, tudom – és egyből rossz kedvem lett. – annyira örültem, hogy Márkkal tudtunk beszélgetni, érted, megnyílt előttem és ááááá! El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok. – ujjongtam.
-Alexa, tudom, hogy ez neked mennyire tetszik, de tudod, hogy én reálisan gondolkodok ?! Örülök hogy boldog vagy, de mindig mindennek van hátulötője.

Elmentünk hozzánk, aztán még megnéztünk egy filmet, ami igazából annyira nem is kötött le, mert végig Márkon gondolkoztam….

 


3. fejezet