Ha két ember igazán fontos egymás számára, akkor a világ többi része megszűnik létezni. Ha veled vagyok, én pontosan ezt érzem.
Rendelkezhetünk a világ összes kommunikációs eszközével, de az emberi tekintettel semmi sem ér fel.
Ha állandóan a másik jár az eszedben, amikor nem vagytok együtt, az nem futó kapcsolat. Ha úgy látod őt magad előtt, mintha veled volna, az több ennél. Ha egyedül akarsz maradni, hát jó. De mindketten tudjuk, mit érzünk.
Vajon mennyi idő kell, hogy elfelejtsük az illatát annak, akit szerettünk? És mikor múlik el belőlünk a szerelem?
Rettenetesen nehéz lesz téged elfelejteni. És még nem is tudom, hogy valaha rászánom-e magam. Már nem csillogtatod a szemem. Már csak monoton nyelem a kávét, a könnyek helyett. Már csak valami égi hatalom tudná megjósolni, hogy jelenleg merre tartasz. Vagy hogy fájok-e neked.
Inkább legyünk különlegesek együtt, mint átlagosak külön.
Ez egyébként törvény: igazán akkor kapunk meg mindent, amikor már lemondtunk róla. Akkor lehet a miénk.
Gondolkodtam kettőnkön, és nem ringatom tovább magam illúziókban: szeretlek ugyan, de nem bízom benned. Mivel nem valóságos dolog, amit megélünk, tekintsük játéknak. Ha viszont játék, akkor szabályai vannak.
A pokolt én úgy képzelem el, hogy be vagyok zárva egy szobába, elzárva tőled, de láthatlak és érezhetem az illatodat.
Néha, ha válaszokat keresünk, csak még több kérdéssel találjuk szembe magunkat. És néha jobb, ha tudatlanok maradunk. De ha nem akarunk választ adni, a legjobb módszer, ha halogatjuk a kérdést.
Nem akarom többé várni, hogy felhívj, nem akarok folyton vigyázni arra, nehogy beleszeressek valaki másba, azzal fekszem le, akivel csak akarok és amikor akarok, nincs szükségem lelkifurdalásra. Tulajdonképpen neked van igazad, könnyebb az életet lelkifurdalás nélkül élni...
Egy dolgot nagyon szeretek az emberekben: a legparányibb reménytől is képesek szárnyalni.
Idővel minden eljön. Bizony minden. Amiről azt hiszed, hogy lehetetlen, még az is. Csak állj készen rá.
A szerelem, ha igazi, akkor nagyon hamar megszületik benne a vágy a végérvényességre, a teljes odaadásra.
Örök hibám, hogy túl közel kerülök az emberekhez, mégis újra meg újra elkövetem. Ki nem állhatom a csöpögős filozofálgatást arról, mennyivel jobb megismerni a szerelmet, mint soha nem találkozni vele.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése